Nyári programjaink

Kedves Olvasók!

Ezennel jelezzük, hogy 2018. május 30-án az Önkormányzat elbírálta a 2018. évi támogatási kérelmünket, és 1 millió 180 ezer forint támogatást nyertünk el az erre a szezonra tervezett programok, illetve a működés finanszírozására. Mindenekelőtt szeretnénk köszönetet mondani ezért, és reméljük, hogy a megrendezésre kerülő programok az itt élők és nyaralók, valamint az ide látogató érdeklődők szórakozását, kikapcsolódását, felfrissülését szolgálják.

A támogatás mértékének megfelelően a Napló 2018. március–áprilisi számában megjelent rendezvénytervezetben szereplő listát módosítanunk kell, így az Oberfrank Pállal tervezett programunkat töröljük.  Megértésüket köszönjük.

Továbbra is várjuk Önöket a többi programra:

  • szombat reggelenként 8-kor torna a Magasparton (jún. 30–aug. 18.)
  • július 7. „Beszélgetés a beszédről” Szépkilátás Bisztró 17 óra
  • július 28. „Fuss velünk a Magasparton” 10 óra
  • augusztus 4. „Függetlenségnapi úszás” 10 óra
  • augusztus 11. Ünnepi közgyűlés, II. Rákóczi Ferenc mellszobrának leleplezése

A további részletekről szórólapokon tájékoztatjuk Önöket.

Jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Ránky Emőke
ügyvezető alelnök

 

 

 

Reklámok

One thought on “Nyári programjaink

Minden vélemény számít!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.