Kedves Tagtárs!
A Honvéd Üdülőben 2020. március 7-én kolbász- és hurkatöltő versenyt rendeznek, amire egyesületünk is meghívót kapott. Fel szeretnénk mérni, hogy van-e kellő érdeklődés a tagságában, indítsunk-e csapatot (csapatokat). A verseny 10 órakor kezdődik, 16 óra után ér véget. A csapatnak 4-6 tagja lehet.
Ha szeretne részt venni a versenyen a csapat tagjaként, legkésőbb február 19-éig jelentkezzen elektronikus levélben. Az üdülőbe való belépéshez előre le kell adnunk minden résztvevő nevét és a személyi igazolványának számát. Ezeket legyen szíves jelentkezésében megírni. Ha járművel érkezik, annak a rendszámát is kérjük.
Üdvözlettel,
Elnökség