Húsvét előtti nagytakarítás

Nagyon jó dolog a rend és a tisztaság, és az odavezető folyamatot, a takarítást is lehet szeretni. Ezt igazolja az akarattyai szemétszedésre évről-évre összegyűlő sok ember is.

Már a tavaly tavaszi TeSzedd! akcióban való hajlongás és böngészés közben megtárgyaltuk, hogy április vége – május eleje (amikor a nemzetközi takarítási nap van) nálunk nem tökéletes. Addigra nagyra nő a fű és a gaz, nagyon nehéz kibogarászni közüle a szemetet. Ahol levágják, ott se jobb a helyzet. Ott sok darabra vágva kell összeszednünk.

Nem ragadtunk le gondolatnál, azt tett is követte. Először egy akarattyai Facebook csoportban jelent meg ismét az ötlet, majd a Balatonakarattya Balaton Kapuja Polgárőr Egyesület meg is szervezte a húsvét előtti takarítást. Valódi összefogás jött létre, sokan voltunk! Az akarattyai polgárőrök mellett a kajáriak is beszálltak, és az összes többi helyi egyesület (Nyugdíjas Klub, Nők a Balatonért Egyesület, Partaljai Tájvédő Egylet, Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület) tagjai, valamint sokan, akik nem tagjai egyik civil szervezetnek sem, takarítottak. Az Önkormányzat a zsákokkal, az elszállítással, a munka közbeni folyadékpótlással és a megfáradt csapatok számára a nyugdíjasok által készített finomságok alapanyagaival járult hozzá a jó érzésünkhöz.

Még mindig lendületesen halad a csapat
Még mindig lendületesen halad a csapat

A jókedvű munkát az időjárás is támogatta. Sokkal jobb volt napsütésben dolgozni, mint más években, amikor ugyanezt esőben tettük. Nagyon sok szemetet szedtünk össze! Túlnyomó részben nem az út mentén eldobált papírdarabokat és sörös dobozokat (bár ezekben sem volt hiány), hanem az erdős-bokros területeken lerakott háztartási szemetet és építési törmeléket gyűjtöttünk. Igazán változatos volt a felhozatal!

Gyűjtemény
Gyűjtemény

Volt ott minden, tévé, pelenka, autóalkatrész, nagy halom pezsgős és boros üveg. Itt-ott ágakkal, levágott fűvel, rátolt földdel tették nehezebbé a munkánkat. Nem is tudtunk mindent kibányászni…

A közel ötven ember munkája kb. 23 köbméter szemetet eredményezett – ezt a volt kertmozi udvarán gyűjtötte össze az Önkormányzat.

Merre jártunk? A Sirály, a Strand és az Aligai utcában számoltunk fel nagy lerakókat. Ezeken a részeken és közöttük, valamint az Árpád úton az elszórt kisebb szemetet is begyűjtöttük. Nem maradt ki a Napfény ABC környéke, a Kisfaludy sétány és a Koppány sor sem (a Bezeréditől, az alagúton át végig).

Ezt szedtük össze a hátunk mögötti erdőből
Ezt szedtük össze a hátunk mögötti erdőből

Jó volt látni az eredményt, a megtisztított területeket és az út szélén elszállításra váró zsákokat, de a legjobb a közös munka, a beszélgetés, nevetés, egymás megismerése volt. Mondhatnánk: ez a sok szemét segít összehozni, erősíteni a közösséget. Mit is csinálnánk, ha szorgos emberek nem gondoskodnának róla?

Ezzel nem ért véget az idei takarítás, rendrakás, mert folyamatos az utánpótlás, akár naponta összeszedhetünk néhány eldobott papírt, dobozt vagy palackot. Akiben még ezek után is megvan a lendület, csatlakozhat hozzánk április végén a TeSzedd! akció idején.

Hírdetés

Tavaszi lendületet vesz a környezetünk szépítése

Lesz húsvét előtti szemétszedés Akarattyán!

560px-Waste_Bag_made_of_PLA-Blend_Bio-FlexA Balatonakarattya Kapuja Polgárőr Egyesület szervezi március 19-ére a közös szemétszedést. Délelőtt 10 órára várják a jelentkezőket a Strand utca és a Sirály utca sarkára. Innen indulnak a csoportok, és több terület megtisztítása is szerepel a tervekben (többek között az Aligai utca és a Gyóni Géza utca környéke). Minél többen vesznek részt, annál nagyobb terület lesz tiszta az ünnep előtt.

Szokás szerint, zsákokat és kesztyűket ad a szervező, és az eredmény elszállítását is megszervezi.

Most már csak a sok és lelkes résztvevőre van szükség!

A Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület 2016. évi támogatási kérelme

Egyesületünk támogatást kért az Önkormányzattól az idei rendezvények lebonyolításához és a működési költségeinkhez.

Javasoltuk az Önkormányzatnak településünk összképének javítását néhány kisebb fejlesztéssel:

  • padok és szemetesek elhelyezése a Kisfaludi sétányon és az Árpád úton – itt csak előfinanszírozást kértünk, mert a beszerzési költségeket saját tagjaink vállalják majd,
  • biciklis pihenő a Bakony utca és az Árpád út sarkán,
  • Isten hozott! és Viszontlátásra! táblák,
  • Balatonakarattya turisztikai térképének elkészítése nagy táblákra – a tartalomra javaslatot is tettünk.

Bízunk terveink pozitív elbírálásában.

A pályázati kérelmünk és a részletes anyag itt olvasható.