Advent első vasárnapját ünnepeltük Akarattyán

Végre eljött az év talán legszebb, legbensőségesebb időszaka, a várakozás ideje: Adventum Domini.

Pilinszky így fogalmaz: az advent lényege szerint ez várakozás arra, Aki van. Ez az elcsendesedés, baráti beszélgetések ideje.

Immár tradicionálisan a Rákóczi parkban, a Körszínpadnál jöttünk össze az első gyertya meggyújtására.

2019-12-01-Balazs

Előbb szívhez szóló történetet hallottunk plébános urunktól, dr. Balázs Páltól.

2019-12-01-Advent-Evans

Majd Evans Ildikó útjára indította a Sétáló Betlehemet az első családnak. A kezdeményezésben tavaly részt vett családok között kellemes baráti beszélgetések, sőt barátságok is alakultak.

Hámori Zsófi Tóthárpád Ferenc „Ugye, hallod szavam?” című versét adta elő, nagyon kedvesen.

2019-12-01-Advent-Palinkas

Azután Pálinkás Feri barátunk tolmácsolta adventi gondolatait.  Móra Ferenc  A pillangók királya című meséjét mondta el a hitről, szeretetről, reményről.

A meghitt beszélgetéseket kiválóan segítette az ünnepet rendező Fürdőtelep Egyesület lilahagymás zsíroskenyér kínálata. A harapnivalókat finom sütemények egészítették ki. Természetesen nem hiányzott a forralt bor és a tea sem.

Jól éreztük magunkat, gondolom, mindannyiunkat megszólított az Advent lényege, amit Márai így írt meg: „Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az ember szívét, mint az ünnep és a várakozás izgalma?”

 

Kardos Éva

Felhívás: Trianon emlékmű

Tisztelt Akarattyaiak, Tisztelt Adományozók!

Egyesületünk ez év októberében kérdőívet küldött ki tagjai számára, és megkerestük a helyi civil szervezeteket, az itt élőket, és a kérdőívet az Akarattyai Napló is megjelentette. A kérdések között első helyen szerepelt a Trianon emlékmű felállítása. Mivel a válaszolók jelentős része anyagilag is szívesen támogatná az emlékmű felállítását a 100 éves évfordulóra, így Egyesületünk elhatározta a terv megvalósítását.

Trianon emlékmű.JPG

Alapos és átgondolt keresés után a Bojáskő Kft. ajánlatát találtuk legalkalmasabbnak arra, hogy művét ünnepélyesen elhelyezzük a centenáriumon: 2020. június első hétvégéjén. A hely kiválasztásában az Önkormányzattal szeretnénk együttműködni.

A Trianoni emlékmű várható bekerülési ára 1,7 millió forint, amit egyesületünk közadakozásból kíván finanszírozni.

Kérjük, járuljon hozzá Ön is a Trianon emlékmű megvalósításához!

A közeljövőben szeretnénk személyesen megkeresni az Akarattyáért áldozatra kész adományozókat, azonban adományaikat várjuk a 11712004-20074360 sz. számlánkra is, „Trianon emlékmű” megjegyzéssel. Ezennel informáljuk azon adományozókat, akik cégen keresztül támogatnák az emlékmű felállítására irányuló erőfeszítéseinket, hogy egyesületünk adóalap-csökkentő igazolás kiállítására jogosult.

Amennyiben legkésőbb 2020 év februárjában a művet megrendeljük, a kívánt május végi határidő betartása biztosított. Akkor szabad felelős megrendelést tennünk, ha a kívánt összeg legalább kétharmada összegyűlik.

Kérjük tehát mindazokat, akik fontosnak tartják Balatonakarattya fejlődését, szépülését, támogassák az emlékmű tervünk megvalósítását!  Az adományozók nevét – ahogy a II. Rákóczi Ferenc mellszobor esetében is tettük – fel szeretnénk tüntetni.

Köszönettel,

Elnökség