Hónap: 2020 április
A 2019-es év zárása
Honlapunkon közzétesszük a pénzügyi beszámoló tervezetét és a felügyelő bizottság jelentését az ezzel foglalkozó elnökségi ülést megelőzően.
Pénzügyi beszámoló és közhasznúsági jelentés
Felügyelő Bizottsági Jelentés 2020
Egyesületi hírek a koronavírus idején
Nagy lelkesedéssel készültünk az idei évre, terveztük a második Szent Iván éji szalonnasütés megrendezését, a Megye 7 csodája tábla felavatását, a szokásos úszó- és futóversenyek megtartását és még sok minden egyebet. Ezek azok a programok, amelyeket most nem tarthatunk meg. Azonban lássuk, melyik terveinket vihetjük véghez remélhetőleg.
Mivel 1,8 millió forint gyűlt össze a Trianon-emlékkő felállításra, ezért úgy gondoljuk, hogy ezt mindenképpen megvalósítjuk az eredeti terveknek megfelelően. Az emlékkő végleges helyének kijelölése április hónapban megtörténik, a felállítás pedig májusban. A napokban tájékozódtunk a kivitelező Bojáskőnél: dolgoznak, és ők is a szerződésnek megfelelő teljesítésben érdekeltek.
Magát az avatást elhalasztjuk. Augusztus 15-én szombaton tartanánk az éves közgyűlést – amely ebben az évben tisztújító közgyűlés is –, ezt követően pedig az avatási ünnepséget.
Itt szeretnénk megjegyezni, hogy elkészült a 2019. évi beszámoló, amelyet alapszabályunk szerint májusban közgyűlési elfogadás után lehet beadni a bíróságnak. Idén sajnos ezt a közgyűlést nem tudjuk összehívni, ezért a beszámolót és a hozzá tartozó felügyelő bizottsági jelentést honlapunkon mutatjuk be, majd a veszélyhelyzet idejére érvényes rendelkezések szerint nyújtjuk be.
Tervezzük még a szeptemberi programok megtartását Ókovács Szilveszterrel és Raffay tanár úrral.
Sajnos, a rendezvények többsége elmarad, ezért nincs mód a tagdíjak személyes befizetésére sem. Kérjük tagjainkat, hogy idén különös gondot fordítsanak a tagdíjak befizetésére, valamint arra is, hogy adóbevallásukban rendelkezzenek adójuk 1 %-ának javunkra történő felajánlásáról. Adószámunk: 18917499-1-19.
Az éves tagdíj 2000 Ft (nyugdíjasoknak 1000 Ft), amit 11712004-20074360 számú bankszámlánkra lehet átutalni. Kérjük, hogy több év egyidejű befizetése esetén tüntesse fel, hogy melyik évekre fizet!
Kérjük, ezt azért is, mert a kialakult helyzetre való tekintettel – Akarattya iránti elkötelezettségünk szellemében – idén csökkentett támogatási kérelemmel fordulunk az Önkormányzathoz. Az eredetileg nekünk szánt összegből pedig, az Önkormányzattal egyeztetve, felajánlást kívánunk tenni az arra rászorulóknak.
Márciusban felajánlottuk segítségünket azok számára, akik igénylik ezt; az erről szóló felhívás honlapunkon elérhető. 7 fő önkéntessel gondoskodunk a segítségkérőkről. Amennyiben segítségre szorulnak, kérjük jelentkezzenek az akarattyafurdo@gmail.com elérhetőségen.
Kívánunk mindenkinek egészséget, vigyázzanak magukra családjukra és a környezetükre!
Elnökség
Egy pár kéz
Örömmel osztjuk meg mindenkivel ezt a kedves videót:
https://photos.app.goo.gl/pDcrEiJW913ZkqeS6
Elvis Presley énekli a One pair of hands kezdetű éneket.