Sportrendezvények a „Mozogj velünk” program keretében:
- „Fuss velünk a Magasparton” 2017. július 29-én. 10 órától. A rajt és cél a Magasparton, a kilátónál lesz. Nevezni a helyszínen lehet 9 órától.
- „Tornázz velünk a Magasparton” relaxáló torna Tanai Judittal 2017. július 1. és augusztus 20. között minden szombaton reggel 8-9 óra között a kilátónál.
- „Ússz velünk a Függetlenség Napi Úszóversenyen” 2017. augusztus 5-én 10 órától a Bercsényi strandon. Nevezni a helyszínen lehet 9 órától.
- „Lábteniszezz velünk” a Bercsényi és Bezerédj strandokon 2017. augusztus 17-20. között, a hagyományos bajnokságokon.
- „Teniszezz velünk” A verseny lebonyolítását augusztusban, a Szépkilátásban tervezzük, amennyiben elkészülnek a tervbe vett teniszpályák.
Kulturális rendezvényeink:
- Ismét lesz „Beszélgetés a zenéről”, az első 2017. július 22-én szombat délután a Szépkilátás Bisztróban. Vendégünk: prof. habil Pukánszky Béla egyetemi tanár, csellista. A beszélgetés során könyveiről és zenei előadásairól hallhatunk.
Szeptember 9-én Szamosközi Alice logopédussal találkozunk, aki a beszédfejlesztésről tart előadás, amit gyakorlati példákkal támaszt alá a beszédhibák javításáról. Ez a beszélgetés is a Szépkilátásban lesz. - Filmvetítést három alkalommal tervezünk: 2017. szeptember, október és november hónap folyamán.
- Akarattya szerelmese kiállítást rendezünk augusztus 8-12-ig a Münchenben élő Sorger-Babucs Erzsébet festőművész tagtársunk balatoni képeiből a Polgármesteri Hivatalban (Iskola u. 7.).
- Kreatív gyermekfoglalkozások lesznek a Bercsényi strandon 3 alkalommal a szezonban. Az első 2017. június 24-én, szombaton lesz 10-12 óra között. Terveink szerint nemezelés, origamizás és egyéb ügyességet kívánó tevékenységek lesznek. A következő foglalkozások július 22-én (csuhé, origami, gyermekjáték) és augusztus 12-én (batikolás, origami, gyermekjáték), szintén szombat délelőtt lesznek.
- Főzőversenyen veszünk részt az Ízek, borok, hangulatok rendezvényen, ami 2017. július 15-én lesz a Rákóczi parkban.
- Lukács Sándor Kossuth-díjas kiváló művész verses önálló estje, Az elűzött álom, július 27-én lesz a Szépkilátásban. A Vígszínház művészének 1985-től napjainkig 6 verseskötete jelent meg. Mint írja: “Életünk tele van olyan jelenségekkel, melyekkel nap, mint nap találkozunk, de furcsa módon mégsem tudatosulnak bennünk. A költészet talán éppen erre ad alkalmat.” Saját verseiből összeállított, életrajzi adalékokkal, személyes történetekkel fűszerezett műsorát adja elő, utána Szűcs Anikó újságíró beszélget vele.
Kiemelkedően fontos rendezvényünk az évi rendes közgyűlés, amit 2017. augusztus 12-én tartunk 18 órai kezdettel a Körszínpadon.
Az összes rendezvényünk ingyenes! Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!