Fogadj örökbe egy padot Balatonakarattyán, a Kisfaludy sétányon!

pad szemetes kéz templom Balatonakarattya

Felhívás!

A Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület mozgalmat indít pihenő szigetek kialakítására. Egy sziget egy padot és egy szemétgyűjtőt foglal magába, ára 150 ezer forint.

Felkérjük azokat a családokat, egyesületeket, magánszemélyeket, akik számára fontos Balatonakarattya környezetének szebbé tétele, és lehetőségük van ezen akcióban való részvételre, jelentkezzenek az alább megadott elérhetőségeken.

A 150 ezer forintot közvetlenül az Önkormányzathoz kell befizetni. Az egységes kép kialakítása érdekében a beszerzést, a kihelyezést az Önkormányzat végzi el, a gondozást is az Önkormányzat vállalja. A padok hátlapján egy tábla tartalmazza az adományozó nevét: „Ezt a padot X.Y. adományozta. Balatonakarattya, 2016.”

Az akciót idén a Kisfaludy sétányon tervezzük elindítani. A sétány és a merőlegesen kivezető utak csatlakozásában azokon a helyeken, ahol még nincs pad. Ez egy rendkívül látványos része Balatonakarattyának, és elsősorban itt szeretnénk rendezettebb állapotokat teremteni. Azonban, a tisztelt Adományozó más, számára megfelelő helyet is megnevezhet. Az elkövetkező időszakban a strand lejárók, Rákóczi park, Árpád út padosítása is elkövetkezhet.

Amennyiben 2016. május 15-ig a befizetés megtörténik, a kihelyezett padokat 2016. augusztus 5-én, Balatonakarattya függetlenségi napján avatjuk fel.

Természetesen, a jelentkezés ezen időpont után is megtörténhet, ebben az esetben a kihelyezés 4-6 hetet vehet igénybe és a felavatása az Adományozóval egyeztetett rendezvényen történik.

Kérjük Önöket, amennyiben a „Fogadj Örökbe Egy Padot” mozgalmunk elnyeri tetszésüket, jelentkezzenek az alábbi elérhetőségeken:

Folytatás: Megérkeztek az adományozott padok

 

Hírdetés

Húsvét előtti nagytakarítás

Nagyon jó dolog a rend és a tisztaság, és az odavezető folyamatot, a takarítást is lehet szeretni. Ezt igazolja az akarattyai szemétszedésre évről-évre összegyűlő sok ember is.

Már a tavaly tavaszi TeSzedd! akcióban való hajlongás és böngészés közben megtárgyaltuk, hogy április vége – május eleje (amikor a nemzetközi takarítási nap van) nálunk nem tökéletes. Addigra nagyra nő a fű és a gaz, nagyon nehéz kibogarászni közüle a szemetet. Ahol levágják, ott se jobb a helyzet. Ott sok darabra vágva kell összeszednünk.

Nem ragadtunk le gondolatnál, azt tett is követte. Először egy akarattyai Facebook csoportban jelent meg ismét az ötlet, majd a Balatonakarattya Balaton Kapuja Polgárőr Egyesület meg is szervezte a húsvét előtti takarítást. Valódi összefogás jött létre, sokan voltunk! Az akarattyai polgárőrök mellett a kajáriak is beszálltak, és az összes többi helyi egyesület (Nyugdíjas Klub, Nők a Balatonért Egyesület, Partaljai Tájvédő Egylet, Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület) tagjai, valamint sokan, akik nem tagjai egyik civil szervezetnek sem, takarítottak. Az Önkormányzat a zsákokkal, az elszállítással, a munka közbeni folyadékpótlással és a megfáradt csapatok számára a nyugdíjasok által készített finomságok alapanyagaival járult hozzá a jó érzésünkhöz.

Még mindig lendületesen halad a csapat
Még mindig lendületesen halad a csapat

A jókedvű munkát az időjárás is támogatta. Sokkal jobb volt napsütésben dolgozni, mint más években, amikor ugyanezt esőben tettük. Nagyon sok szemetet szedtünk össze! Túlnyomó részben nem az út mentén eldobált papírdarabokat és sörös dobozokat (bár ezekben sem volt hiány), hanem az erdős-bokros területeken lerakott háztartási szemetet és építési törmeléket gyűjtöttünk. Igazán változatos volt a felhozatal!

Gyűjtemény
Gyűjtemény

Volt ott minden, tévé, pelenka, autóalkatrész, nagy halom pezsgős és boros üveg. Itt-ott ágakkal, levágott fűvel, rátolt földdel tették nehezebbé a munkánkat. Nem is tudtunk mindent kibányászni…

A közel ötven ember munkája kb. 23 köbméter szemetet eredményezett – ezt a volt kertmozi udvarán gyűjtötte össze az Önkormányzat.

Merre jártunk? A Sirály, a Strand és az Aligai utcában számoltunk fel nagy lerakókat. Ezeken a részeken és közöttük, valamint az Árpád úton az elszórt kisebb szemetet is begyűjtöttük. Nem maradt ki a Napfény ABC környéke, a Kisfaludy sétány és a Koppány sor sem (a Bezeréditől, az alagúton át végig).

Ezt szedtük össze a hátunk mögötti erdőből
Ezt szedtük össze a hátunk mögötti erdőből

Jó volt látni az eredményt, a megtisztított területeket és az út szélén elszállításra váró zsákokat, de a legjobb a közös munka, a beszélgetés, nevetés, egymás megismerése volt. Mondhatnánk: ez a sok szemét segít összehozni, erősíteni a közösséget. Mit is csinálnánk, ha szorgos emberek nem gondoskodnának róla?

Ezzel nem ért véget az idei takarítás, rendrakás, mert folyamatos az utánpótlás, akár naponta összeszedhetünk néhány eldobott papírt, dobozt vagy palackot. Akiben még ezek után is megvan a lendület, csatlakozhat hozzánk április végén a TeSzedd! akció idején.

Tavaszi lendületet vesz a környezetünk szépítése

Lesz húsvét előtti szemétszedés Akarattyán!

560px-Waste_Bag_made_of_PLA-Blend_Bio-FlexA Balatonakarattya Kapuja Polgárőr Egyesület szervezi március 19-ére a közös szemétszedést. Délelőtt 10 órára várják a jelentkezőket a Strand utca és a Sirály utca sarkára. Innen indulnak a csoportok, és több terület megtisztítása is szerepel a tervekben (többek között az Aligai utca és a Gyóni Géza utca környéke). Minél többen vesznek részt, annál nagyobb terület lesz tiszta az ünnep előtt.

Szokás szerint, zsákokat és kesztyűket ad a szervező, és az eredmény elszállítását is megszervezi.

Most már csak a sok és lelkes résztvevőre van szükség!