Harmadik Advent a Fürdőtelep Egyesület és a NABE közös rendezésében

Szépen összegyűltünk a harmadik gyertya meggyújtására ezen az adventi vasárnap délután. Hideg volt és fújt a szél is, mégis sokan szorgoskodtak, a Kőrszínpad berendezésén. Előkerültek a régebbi – Árpád Atya által ajándékozott – betlehemi fafigurák és kikészítettük az új, a gyerekek által készített nagyobb betlehemi alakokat, amik békésen vártak Miklós Atya megszentelésére. A kisiskolások műsora nagy sikert aratott. Köszönet jár érte a gyerekeknek és felkészítő tanáruknak, Fekete Ágnesnek. Dudás Dalma Dragomán György Kókusz című novelláját olvasta fel, majd Thury Attiláné Zsuzsi megismertetett bennünket az adventi koszorú eredetéről és elmesélte “A négy gyertya történetét”.

Finomabbnál finomabb sütemények feledtették a hideget, de készült forralt bor és tea is. (Köszönjük Revuczky Karionnak a megfelelő edények kölcsönzését) Óriási köszönet illeti Sass Tímeát, aki több tálca nagyon finom – még meleg – karácsonyi fánkkal lepte meg az ünneplőket és persze a baracklekvár sem maradhatott el.

Később megérkezett Miklós Atya is, aki a szeretet fontosságáról beszélt, Füle Lajos: Futás című versét mondta el, nagy empátiával Köszönet a segítőknek, mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a harmadik adventi várakozás szeretetben, jó hangulatban teljék el.

Ránky Emőke

Az idei adventre régi álmom vált valóra, végre elkészült  egy új Betlehem, egykori óvodásom, Varga János (Janó) jóvoltából. Janó furnérlemezből kivágott figuráit az iskola kis  művészeti-s alkotói festették ki. A Szent család, a három királyok, a pásztor és a kisbárány csodaszépre sikerültek. Ígéretet kaptam, hogy jövőre méltó “istállócskában” helyezhetjük el a Miklós Atya által  megáldott  akarattyai Betlehemet. Jelenleg az új Községház üvegfolyosója mögött látható. Köszönet az iskola igazgatójának, Bezeréti Katalinnak és a felkészítő, művészeti tanárnak, Kelemen Marcellnak a segítségét. Közreműködő kis művészek: Erdey Léna, Hermann Fanni, Kolompár Miranda, Kovács Norina, Kungl Hanna, Németh Gréta, Németh Tímea, Puskás Bíborka, Revuczky Antónia, Szüts Naomi, Vajda Kincső, Varga Izabella, Váradi Kinga.  Köszönetképpen egy kis ajándékkal háláltuk meg a gyerekeknek és tanár úrnak a közreműködést .  

Thury Attiláné Zsuzsa

Hírdetés

Minden vélemény számít!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.