Közgyűlési jegyzőkönyv – 2021. aug. 14.

Az éves közgyűlésünket a szokások szerint augusztus 14-én délután tartottuk. Az eredeti időpontban nem volt meg a határozatképes létszám, ezért fél órával később, a megismételt közgyűlésen végeztük el a tervezett munkát.

JEGYZŐKÖNYV

amely készült a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület 2021. augusztus 14. napi 17:45 órai közgyűlésén, amelynek helyszíne: Balatonakarattya, Rákóczi park, Körszínpad.

A közgyűlésen megjelenteket a mellékelt jelenléti ív tartalmazza.

Ránky Emőke ügyvezető alelnök üdvözli a megjelenteket és javaslatot tesz a közgyűlés tisztségviselőinek megválasztására. A közgyűlés nyílt, egyhangú szavazása alapján megválasztotta az alábbiakat:

Jegyzőkönyvvezető:     Kerékfy Pál
2 fő jegyzőkönyvhitelesítő:       Lettner Hedda és Bánki Ildikó
A közgyűlés levezető elnöke: Bánki Attila

A közgyűlés levezető elnöke megnyitja a közgyűlést, és megállapítja, hogy az határozatképes, tekintettel arra, hogy jelen közgyűlés a 2021. augusztus 14. napjára 17:15 órára meghirdetett közgyűlést követő megismételt közgyűlés, amely a megjelent egyesületi tagok számára tekintet nélkül határozatképes.

Megállapítja, hogy a közgyűlés megtartásának nincsen akadálya, ahhoz a tagok hozzájárulnak. Ezt követően a tagok egyhangúlag elfogadják a közgyűlés napirendi pontjait.

Napirend:

  1. Elnökségi beszámoló az előző közgyűlés óta végzett munkáról, a beszámoló elfogadása
  2. Egyéb kérdések

1.) Első napirendi pont

Levezető elnök átadja a szót Ránky Emőke ügyvezető alelnöknek, aki részletesen beszámol az előző közgyűlés óta végzett munkáról.

Idén eddig 9 rendezvényt szerveztünk meg. A kiskerti találkozótól az orgonahangversenyig meglehetősen széles a skála.

Az elmúlt évben közadakozásból létrehozott Trianoni Emlékkő megkoszorúzásából hagyományt szeretnénk létrehozni, ugyanúgy, mint ahogy II. Rákóczi Ferenc három éve felavatott mellszobrának megkoszorúzását is fontosnak tartjuk.

Ebben az évben felhasználtuk a Magyar Falu Program keretében a sikeres „Sportolj velünk Akarattyán” pályázatunk támogatásaként a Bethlen Gábor Alapítványtól kapott 595 ezer forintot. Az eseménysorozatról külön cikkben számolunk be. A versenyekkel kapcsolatban fotópályázatot hirdettünk, amelynek eredményhirdetése szeptember közepén lesz, kedves kis meglepetés díjazással.

Július 10-én Horváth Csenge és barátai adtak nagysikerű operett, sanzon, jazz dalestet itt a körszínpadon. Erről Kerékfy Pál tagunk írt cikket, amely megjelent a Veszprémi Naplóban.

Nem bánták meg, akik ellátogattak Praznovszky Mihály irodalomtörténész által tartott Herczeg Ferenc megismerését célzó irodalmi estünkre július 17-én. A jó hangulat, érdekes információk és persze a humor sem maradhatott el. Valamennyi előadásról cikkek és képek készültek, amelyek a honlapon megmegtekinthetők.

Ez utóbbi két rendezvényt önkormányzati támogatásból fedeztük, idén 410 ezer forintot kaptunk, ebből jut valamicske a működési költségekre is, mivel a tagság által eddig befizetett összeg talán csak a bank- és postaköltségre elegendő. Köszönet az önkormányzatnak a támogatásért. Ugyanakkor szomorúságra ad okot, hogy az eddig megrendezett 9 rendezvény egyikén sem találkoztunk a Polgármester Asszonnyal, az Alpolgármester Urakkal és az önkormányzat dolgozóival sem. A képviselő-testületből is csak Fürdősné Dr. Endrődi Éva vett részt az alkalmakon, aki tagtársunk.

Tárgyalások vannak folyamatban a MÁV és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megfelelő hivatalaival a balatonakarattyai vasúti megálló ügyében. Egyesületünk másik 6 civil egyesülettel együtt petíciót nyújtott be a MÁV elnök-vezérigazgatójának, valamint a NIF vezérigazgatójának azzal a kéréssel, hogy ne bontsák el a jelenlegi épületet, hanem annak külső megjelenését megtartva hajtsák végre a korszerűsítést. A bemutatott új állomás látványképe egy kockaépületet mutat, amelyen a Balaton-felvidéki jegyek teljes hiánya, a környezetbe nem illő volta mutatkozik. A Balaton-felvidéki vasúti megállóhelyek rekonstrukciós projektje jelenleg 14 állomásépületet tartalmaz. Augusztus végéig kell döntenünk abban a kérdésben, hogy támogatjuk-e a jelenlegi épület elbontását, vagy sem. Amennyiben nem támogatjuk, úgy az akarattyai állomást kiveszik a programból és nem történik semmilyen fejlesztés. Amennyiben támogatjuk az épület elbontását, néhány kisebb változtatást hajlandók végrehajtani az eredeti terven, de az alapul szolgáló – már engedélyekkel rendelkező – kockát húzzák fel. Augusztus második felében összehívjuk a többi civil egyesületet és megbeszéljük, hogy milyen megoldást követünk.

A 2021 év számunkra legkedvesebb eseményére a közgyűlést követően kerül sor. Miklós Atya felszenteli a Kisfaludi Strobl Zsigmond által alkotott Mária és Jézus terrakotta szobrokat. A közadakozásból restauráltatott szobrok hányatatott sorsáról részletesen is tájékozódhatnak Ránky Péter tagtársunk cikkéből. Örömteli az is, hogy Miklós Atya lehetővé tette számunkra, hogy orgonakoncertet hallgathassunk a templomban, amire hosszú évtizedekig nem volt lehetőség. Köszönet előre is Szeles Péter orgonaművésznek a koncertért.

Elmondhatjuk, hogy II. Rákóczi Ferenc mellszobra, a Rákóczi Fák Sétaútja, a Trianoni Emlékkő, a templomi szobrok restaurálása és felszentelése révén, nem beszélve az immár 40 darabot meghaladó pad kihelyezéséről, Egyesületünk maradandó keze-nyoma látható Akarattya arculatán.

Büszkék vagyunk az elért eredményekre! Köszönet minden résztvevőnek!

Az adók 1%-ából 2020 szeptemberében 283.000 forint érkezett, a korábbi év 200 ezréhez képest, tehát itt szép növekedést mutathatunk fel.

Ugyanakkor nem hagyhatjuk szó nélkül a csaknem tragikus tagdíjfizetési – hogy is mondjam? – fegyelmet. Egyesületünknek 300 körüli a taglétszáma. Ebből 2019-ben 267 fő fizetett, amit már akkor is keveselltem. Ennél rosszabb lett a 2020. év, amikor 238 fő fizetett. Nem foghatunk mindent a COVID-ra. Rendezvények voltak, számlaszámunk ismert. Azonban a 2021. év tagdíjfizetései minden képzeletet alulmúlnak. Most augusztus 17-e van, amikor ezt a cikket írom, és a tagdíjat befizetők száma 111, összesen 132 ezer forint értékben.

A tagdíjfizetés nem jótékonykodás, hanem a tag számára kötelező és az alapszabály szerint minden év június 30-ig befizetendő. Ezek után azonban fel kell tennünk azt a kérdést, miért várunk támogatást – akár az önkormányzattól is –. ha saját tagságunk ennyire érdektelen? Nem titok, hogy a tagság elöregedett – persze velünk együtt – az elnökség átlagéletkora 65 év felett van. Ha a felügyelő bizottságot is beleszámolom jóval 70 felett járunk.

Talán a beszámolónak a végére kívánkozik egy jövőkép felvázolása. 2022-ben tisztújításra kell sort keríteni, mivel a jelenlegi elnökség tisztségviselőinek 3 éves szolgálata lejár. Nagyon fontos tehát a fiatalítás és új koncepció kialakítása a jövőre vonatkozóan. Az ősz folyamán, kora télen szeretnék egy levéllel megkeresni tagjainkat, amelyben újító elképzeléseinket vázoljuk fel, nemcsak a programok milyensége, mennyisége kerülne meghatározása, de egész eddigi tevékenységünket értékelve új alapokra helyeznénk az egyesületi működést. Ehhez az Önök véleményére is kíváncsiak vagyunk. Természetesen az Önkormányzatnak is feltesszük a kérdést: milyen tevékenységet várnak el tőlünk, mi szolgálja Akarattya fejlődését? Kíváncsiak vagyunk az Önök véleményére! Kérjük tehát vegyék komolyan a megkeresést és reagáljanak rá.

Hajrá Akarattya!

Levezető megkérdezi a közgyűlést, hogy vannak-e kérdések és hozzászólások.

Subai Józsefné javasolja, hogy a tagsági díj ne szűnjön meg. Ránky Emőke válasza: Nem megszüntetni, hanem inkább emelni kellene.

Bánki Attila javasolja, hogy legyen akarattyai kártya, amivel kedvezményeket lehet kapni helyi üzletekben! Ránky Emőke: Tervben volt az Önkormányzattal közösen, elkezdtük a megvalósítását, beszereztük a szükséges szoftvert, de az Önkormányzat végül visszalépett, nehezen tudtuk visszaszerezni a pénzünket. Az egyesületi tagsági kártya is sok költséggel és adminisztrációval járna – nem tudjuk vállalni.

Szabadkai István felveti, hogy az alagúttól a Koppány sorra vezető lépcsős erdei lejáró út rossz állapotban van. Szól a Gumirádli és a Lidó strandok, valamint az Aligai út állapotáról is. Ránky Emőke az erdei lejáró ügyében elmondja, hogy óvatosan kell ebben az ügyben eljárnunk, mert az a MÁV üzemi területén van, és akármikor lezárhatja balesetveszélyre hivatkozva. Jelenleg az állomásépület a fontos téma, arra akarunk fókuszálni.

Fürdősné dr. Endrődi Éva válaszai: az Aligai út felújítása tervbe van véve, kell rá pályázati pénz. Az erdei lejáró felújítását ő is szeretné, és az Önkormányzat is szeretné felújítani még ebben a ciklusban, de a felelősséget nem tudja vállalni, mert egyetlen vihar is nagy kárt tud tenni benne, amit nem tudnak azonnal kijavítani.

Megyeri Gábor kérdezi, hogy a Hóvirág utca végén mi épül? Fürdősné dr. Endrődi Éva válasza: Magánterületen épület készül. A tulajdonos vállalta a terület parkosítását. Jelenleg augusztus vége a parkosítás meghosszabbított határideje.

Groó Dóra megjegyzi, hogy Akarattya maradjon fürdőtelep. Szól a Koppány sor állapotáról, parkolóhelyek kialakításának szükségességéről és a Macskatorokban tervezett lejáró útról.

Mizsei Zsuzsa javasolja, hogy az egyesület fókuszáljon a fürdőtelep kérdéseire.

Ránky Emőke: Szükség van a tagság nagyobb aktivitására (beleértve a fiatalokat is) annak érdekébe, hogy az egyesület kellő súllyal tudja képviselni a közös érdekeinket.

Fürdősné dr. Endrődy Éva elmondja, hogy a Macskatorok ügyében nincs terv, még csak beszélgetés folyik. Nagyon jó volt régen, hogy Akarattya csak üdülőtelep volt, de ez megváltozott. Sokan akarnak üzletet nyitni, de el kell utasítani, mert nincs hely. A Koppány sor burkolatának felújítása terítéken van, de a nagy építkezés befejezését meg kell várni. Az út takarítását szorgalmazni fogja. Sajnos most sokkal több vendég érkezik, mint amennyit kényelmesen el tudunk viselni. Önkormányzati szinten ki kell dolgozni a megoldást a kellemetlenségek csökkentésére.

Subai Józsefné javasolja, hogy ne legyenek ingyenesek az egyesületi rendezvények a nem tagok részére.

Börzseiné Takács Andrea elmondja, hogy a Kisfaludy sétány forgalomkorlátozása jó, de a szabályokat be kell tartatni, mert még mindig behajtanak. Felveti, hogy egyes ingatlanok előtt a tulajdonosok akadályokat, például sziklákat helyeznek el az út szélén.

További kérdés, hozzászólás nincs.

Levezető elnök megállapítja, hogy a közgyűlés határozatképes, majd a közgyűlés, nyílt szavazással, 42 igen szavazat, 0 nem szavazat, 0 tartózkodás mellett meghozza az alábbi határozatot:

2/2021. (VIII.14.) számú Határozat
A közgyűlés elfogadja az előző közgyűlés óta végzett munkáról szóló beszámolót.

2.) Második napirendi pont

Levezető elnök megkérdezi a közgyűlést, hogy vannak-e további kérdések és hozzászólások.

A fentieken túl egyéb kérdés nem merül fel, ezért a levezető elnök a közgyűlést bezárja.

Levezető elnök: 2021-ben az Egyesület által szervezett közadakozásból restauráltattuk a Kisfaludi Strobl Zsigmond által készített, és a balatonakarattyai Nagyboldogasszony katolikus templomnak ajándékozott Jézus és Mária szobrokat Most a szobrok felszentelése következik, amit Szeles Péter karnagy, orgonaművész templomi koncertje követ. Kérem, hogy fáradjanak át a templom előtti térre.

Köszönjük a Magyar Állam támogatását!
A rendezvényen használt hangosító berendezést
a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta
a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. lebonyolításában.

Hírdetés

Egy gondolat “Közgyűlési jegyzőkönyv – 2021. aug. 14.” bejegyzéshez

  1. Ebből a jegyzőkönyvből értesültem arról, hogy a vasútállomás épületét le akarják bontani????!!! Nagyon kár lenne érte. Ez egy hangulatos és a balatoni építészeti hagyományokat őrző, a forgalom méretéhez megfelelő épület. Kinek jutott eszébe ehhez hozzányúlni?! És ki az aki ezt támogatha?! Hát itt mindenkinek rlment az esze?? Lenne mire másra költeni a pénzt!! Ott van a vasúti és közúti kereszteződésben az aluljàró. Nos arra ráférne például a pénzköltés!

    Kedvelés

Minden vélemény számít!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.