2020-as terveink

Az augusztus 17-ei közgyűlésen elhangzott további terveket – fontosságuk miatt – külön cikkben is megosztjuk minden kedves akarattyaival.

Örömmel vesszük hozzászólásukat, javaslataikat.

Elnökségünk a következő elképzelésekkel ismertetné meg a tagságot. Természetesen a sorrend nem fontossági sorrendet jelenti.

  • Mivel a 2020-as év Hazánk szétszakadásának 100 éves évfordulója, vezetőségünk arra gondolt, hogy méltó megemlékezés lehetne egy kőbe vésett Trianon emlékmű, amely emlékeztet a szomorú történelmi eseményre. A megvalósítást közadakozásból gondoltuk összegyűjteni. Az emlékmű helyének kijelölésére, várjuk véleményüket.
  • Országzászló kihelyezésén gondolkodnánk a Magasparton, a vízről is jól látható helyen. A felállítás költségeit szintén közadakozásból fedeznénk.

Természetesen vagylagosan terveznénk a jövő évi megvalósítást. Nem szeretnénk túlterhelni az adakozókat.

  • Gondoltunk arra, hogy virtuális sétautat hoznánk létre Akarattya területén, amely keretében táblákon jeleznénk az adott helyhez fűződő tudnivalókat. A táblákon megjelenő QR kódok segítségével részletes információt tudnánk közölni. Első időszakban a legfontosabb látnivalókhoz tennénk ki a táblákat, amelyeket aztán évről évre bővíthetnénk.
  • Rendbe tehetnénk egy kiválasztott terület is közösen, ha erre van igény

Természetesen továbbra is megrendeznénk jól bevált sportprogramjainkat: a tornát, a Függetlenség napi úszást, a magasparti futást. Továbbra is támogatnánk a húsvéti tojás keresést, az őszi tökfaragást.

Idén első alkalommal rendeztük meg Szent Iván éji mulatságunkat. Ezt a programot jövőre is meg szeretnénk tartani gyerekműsorral, hangulatos szalonnasütéssel és valamilyen tűzhöz kapcsolható látványossággal. Reméljük, tudunk hagyományt teremteni.

Szintén nagy sikert aratott a Beszélgetés egy híres emberrel sorozatunk, amelyben Lukács Sándor színművész úr, Oberfrank Pál színész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója vettek részt ez idáig, idén pedig Pitti Katalin operaénekest várjuk szeptember 14-én Akarattyára.  (Szórólapot a regisztrációnál találnak.)

Azt tervezzük, hogy október második felében, november közepén elkészítünk és eljuttatunk tagjainkhoz és a helyi érdeklődőkhöz egy kérdőívet, amelyben megkérdezzük, mely programtervezetünk nyeri el tetszésüket. Ennek a kérdőívnek a kiértékelése után indítanánk a gyűjtést a megvalósításra.

Várjuk továbbá javaslataikat, amelyet beépíthetünk az elkövetkező évek megvalósítandó elképzeléseibe.

A fenti kérdések inkább a rendezvény oldalról közelítik meg a terveket, most pedig néhány olyan kérdés, amely gondot jelent.

Az elmúlt szezonban bezárt a Szépkilátás étterem a téli időszakra. Sajnálatos módon ez mérhetetlenül leszűkíti a szociális terek igénybevételének lehetőségét. A Kodolányi ház pedig a nyári időszakban használhatatlan a közösség számára, az önkormányzat bevétel orientáltsága miatt. Így eshetett meg az a szomorúság, hogy – az egyébként nagyon sikeres – Kodolányi János estünket (amely az író 120. születésnapjára ill. halálának 50. évfordulójára emlékezett) a Szépkilátásban kellett megtartanunk ahelyett, hogy abban a házban ill. környezetben lehettünk volna, ahol az író több mint 10 évet töltött itt Akarattyán.

Kezdeményezni fogjuk az önkormányzatnál annak ismételt átgondolását is, hogy a tagdíjat rendszeresen fizető tagjaink strandbelépő kedvezményt vehessenek igénybe. Több olyan észrevétel érkezett elnökségünkhöz, hogy tagjaink nem értik, hogyan lehetséges az, hogy míg a helyi adófizetők ingyen járhatnak a strandra, ők (akik szintén adófizetők) nem jutnak még kedvezményhez sem.

Végül két szervezetünket érintő kérdés:

  • Az elkövetkező évben 3 poszton jár le megbízott elnökségünk 3 évre szóló mandátuma. Várjuk azon tagjaink jelentkezését, akik szeretnének részt venni ebben a nehéz, de sok szépséget és örömöt adó munkában. Kérjük, jelentkezzenek, akár részfeladatok ellátásra is, hiszen minden segítségnek örülünk.
  • Szeretnénk felhívni tagjaink figyelmét, hogy szervezetünknek módja van szerződéskötésre gimnáziumokkal, hogy a gimnazisták kötelezően letöltendő közhasznú szolgálatát egyesületüknél végezzék el. Már van ilyen tapasztalatunk és nagyon pozitív mind számunkra, mind a munkát elvégző fiatalok számára.
Hírdetés

Egy gondolat “2020-as terveink” bejegyzéshez

  1. Elnézést, ha nem Önökre tartozik az észrevételem, de kissé dühítő, és szomorú, a Gáspár telep élelmiszer bolt ellátása. A Bercsényi lejárónál üzemelő bolt nyitvatartása nevetséges, a bolt koszos, az árakról nem is érdemes beszélni. 17.00 órakor bezár, nagyon sokan bosszúsan reagálnak erre. Jönnek a stranról, és szeretnének vásárolni. Hosszú évekig nem volt ilyen probléma, de mióta különváltunk Kenesétől azóta tapasztalható. Az Önkormányzatnak igen jelentős bevétele van az üdülő tulajdonosoktól, így elvárható lenne a jobb ellátás. Ismételten elnézést ha észrevételemmel zavartam Önöket. Tisztelettel: Anda Ivánné

    Kedvelés

Minden vélemény számít!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.