Szoboravató ünnepségünk

ELŐZMÉNYEK

Magyarországon igen sok településen vannak a fejedelemről elnevezett terek, utcák, utak. A statisztikai adatok szerint Rákóczi fejedelem nevét viselik a leggyakrabban hazánkban a közterületek.

E felsorolásból kedvenc településünk, Balatonakarattya sem marad ki, hiszen a Rákóczi park egyike a – különösen tavasztól őszig – leggyakrabban látogatott helyszíneknek. Itt állt évszázadokon keresztül a Rákócziról elnevezett szilfa, és itt találhatók e fának már sajnos életet nem hordozó maradványai is, méltón védett elhelyezésben.

Amikor felmerült a gondolat, hogy a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület fennállásának 90 éves ünnepén szoboravatás is legyen, akkor a kezdetektől fogva nagy lelkesedést mutattunk az ügy iránt a vezetőségi ülésen, és közadakozásból megvalósítani kívánt bronz mellszobor készíttetésének és felállításának költségeire – itteni lakos és nyaraló körökből – a szponzori felajánlások gyűjtését.

A példaértékű összefogás eredményeként a terv megvalósításához szükséges összeg igen hamar összejött. A szoboravatást követően, napokon belül felállításra kerülő posztamensen szereplő adományozói listánál némileg bővebb az adakozók száma, de többen nem kívántak név szerint szerepelni a felsorolásban.

A NAGY NAP

Szép és változatos műsort állítottunk össze a szoboravatás méltó módon ünnepélyessé tételére, amihez a Jóisten is hozzájárult az aznapi ragyogó napsütéssel.

Az alkalomhoz méltó, ünnepélyes megemlékezésen Stipitz Árpád atya megáldotta Rákóczi mellszobrát, és voltak meghívott fellépőink is:

  • Matus Mihály úr, tárogatóművész
  • Ács Gábor úr, egyesületi elnök
  • Matolcsy Gyöngyi asszony, polgármester
  • Négyesi Lajos úr, hadtörténész, a hadtudomány doktora
  • Berek Lajos úr, szobrászművész
  • Martényi Árpád úr, a Rákóczi Szövetség alelnöke
  • Mráz Mira kisasszony, akarattyai kötődésű kisdiák
  • Meskó Bánk úr, előadóművész
Matolcsy Gyöngyi, Ács Gábor, Martényi Árpád és Piros Ottó ezredes leplezte le a szobrot

A Himnusz közös eléneklése mellett, ami engem mindig erős érzelmi hálóba von, nekem Mráz Mira fellépése a legemlékezetesebb, aki Rákóczi imáját mondta el. Ezt szeretném idézni is Önöknek.

Ima a hazáért

Adj, Uram, azoknak, akiket vezéreinkül rendeltél, hivatásukban bölcsességet, balsorsban bátorságot, a szerencsében mérsékletet, hogy végzéseid útján haladjanak.

Te jelöld ki, Uram, táboraink határát, vedd körül irgalmasságod köntösével, óvd meg az ellenségnek cseleitől, s űzd el az álmot a virrasztók szeméről, nehogy készületlenül találtassunk. A Te angyalod legyen őrünk és vezetőnk a csatában, aki szétszórja a fegyverek golyóit, s amint Izraelt szárazon vitte át a tengeren, vezessen át bennünket is sértetlenül ellenségeink tömegén.

Add, végül, Urunk, legkedvesebb Atyánk, hogy felvétetvén néped kebelébe, rendelésed útjáról le ne térjünk, hanem igazságtételeid őreivé lévén, utunk nyugalomban és békességben vezessen Tehozzád, ki végtelen kegyelmednél fogva azt akartad, hogy kiszabaduljunk a szolgaságból és megváltassunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, ki a Szentháromságban veled él és uralkodik, mindörökkön-örökké. Ámen.

Mi, akik ott voltunk, igen jól éreztük magunkat és – mint a szervezők egyike – nagy örömmel osztom meg a gondos szervezésért kapott dicséreteket azokkal, akik ezen együtt dolgoztunk.

E jeles eseményt még emlékezetesebbé tette a Szépkilátás Bisztró és Egyesületünk állófogadásra szóló meghívása.

Hagyományőrző huszárok Rákóczifalváról

Rákóczi fejedelem szellemi hagyatéka frissen él környezetünkben. Az ehhez kapcsolódó következő esemény a Rákóczi emlékfával rendelkező települések V. országos találkozója lesz idén ősszel, amit Balatonakarattya Község Önkormányzata szervez. Ez az ünnep is méltó módon élteti tovább a Rákóczi legendát.

Pálinkás Ferenc

További képek

Reklámok

2 thoughts on “Szoboravató ünnepségünk

Minden vélemény számít!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.