Strandröplabda Akarattyán

Idén egy újabb sportág is bekerül az akarattyai nyári választékba: beindul az amatőr strandröplabda. Ez a kísérleti év, kipróbáljuk a megalkotott szabályokat, meglátjuk, hogy válnak be, mekkora lesz az érdeklődés.

Vegyes csapatoknak írjuk ki a bajnokságot. Egy csapat maximum öt fővel nevezhet. A Magyar Röplabda Szövetség vagy bármelyik külföldi röplabda szövetség által rendezett első vagy másodosztályú felnőtt bajnokságban játszók kivételével mindenkit szívesen látunk.

Jelentkezni Tatár Péternél lehet (a ptatar2@gmail.com címen vagy személyesen), legkésőbb 2018. aug. 4-én 20:00 óráig, a csapattagok és a csapat nevének megadásával.

A nevezés ingyenes, a verseny végén az első 3 helyezett csapat kupát és oklevelet kap; eredményhirdetés a szokásos augusztus 20-i évadzáró során.

Szabályok: lásd az MRSZ idevágó szabályzatát, az alábbi kivételekkel.

  • Kettő helyett egyszerre három fő lehet jelen a pályának a csapat számára kijelölt térfelén.
  • Egy csapaton belül a pályán lévő három fő közül legfeljebb kettő lehet azonos nemű.
  • Minden szettben csapatonként két cserére és két időkérésre van lehetőség, egy csere során akár két játékost is lehet cserélni.
  • A vízi pálya mérete térfelenként 6 x 6 méter lesz, a háló eredeti magassága 243 cm, ami annyival fog rövidülni, amennyit a tartó botokból a vízbe le kell szúrni a háló stabilitása érdekében.

A verseny fordulóinak (vízi bajnokság, homok bajnokság, rájátszás) lebonyolítási rendjét a nevezések számának és az egyes pályák elérhetőségének ismeretében fogjuk meghatározni, illetve közzétenni.

Technikai megbeszélés aug. 5-én 11 órakor a strandkézilabda pálya víz felőli oldalánál, ahová elvárunk minden csapatból legalább 1 főt.

Az első forduló kezdő időpontja: aug. 5. 12:00. A további beosztást az első forduló után határozzuk meg.

Mindenki számára jó sportolást kívánnak a szervezők:
a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület és az Akarattyai Lábtenisz Klub!

Reklámok

3 thoughts on “Strandröplabda Akarattyán

Minden vélemény számít!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.