Alapszabály-módosítás

Tisztelt Tagtársak!

Az augusztus 12-ére összehívott rendes éves közgyűlésen az elnökség javaslatot tesz az egyesület közhasznú szervezetté válására. A szükséges feltételeket az elmúlt két pénzügyi évben teljesítettük, és terveink szerint ezután is folyamatosan teljesíteni fogjuk. Közhasznú szervezetként több lehetőségünk van anyagi forrásaink bővítésére (például az SZJA 1%-os felajánlásából is részesülhetünk).

A közhasznú szervezetekre vonatkozó jogi kötelezettségek miatt az alapszabályunkat módosítanunk kell. A módosított alapszabály tervezetét hozzáértő ügyvéd segítségével elkészítettük, és most közzétesszük (legfrissebb változat: július 26.).

Az idei közgyűlés egyik nagyon fontos döntése az új alapszabály elfogadása lehet.

Kérjük minden kedves tagtársunkat, hogy jelenjen meg és szavazzon a közgyűlésen. Aki nem tud személyesen eljönni, legyen szíves adjon meghatalmazást valakinek, aki a szavazásokon képviseli. A már megkapott vagy hamarosan megérkező közgyűlési meghívók mellett megtalálják az ügyvédünk által készített, hivatalos meghatalmazási nyomtatványt.

Arra is kérjük Önöket, hogy a gyorsabb és egyszerűbb kapcsolattartás érdekében adják meg elektronikus levelezési címüket. (Aki nem kapott tőlünk emailben meghívót, annak nem ismerjük a címét – kérjük, adja meg.)

Várjuk Önöket a közgyűlésünkön augusztus 12-én délután 6 órakor a Rákóczi parkban!

Üdvözlettel,

Elnökség

Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület Alapszabály 20170726

Reklámok

4 thoughts on “Alapszabály-módosítás

Minden vélemény számít!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.