Betöltöttük és jól meg is ettük

A Honvéd Üdülőben idén is megrendezték a tavaszi “Hurka- és kolbásztöltő versenyt“.

Mivel nemrég aláírt együttműködési megállapodásunkat tartalommal szeretnénk megtölteni, örömmel és nagy elszántsággal készült lelkes csapatunk. Valóban igyekeztünk  kitenni magunkért és Akarattya hírnevéért.

mhrkkk-kolbasz-kep-utolso
Forrás: MH RKKK

18 csapat között kaptuk a 13-as sorszámot(!!!). Csodás időjárási feltételekkel indultunk neki a fél napnak, csapatunk így festett: Ács Gábor, csapatvezető, Thury Attila, Ránky Péter, és e sorok elszánt írója.  Legalább akkora szerepe volt a támogatóknak, akik fizikai erő és fortély felmutatásával segítették a csapatunkat.  Nektek is köszönjük: Thury Zsuzsa, Ránky Emőke, Kardos Éva, Földes Csilla, Földes István.

Utólag faragott szlogenünk: Bár nincs köztünk Gyurka, finom lesz a hurka!

Professzionális  felszereltség és szakértelem – ez volt szerényen megfogalmazott hitvallásunk.

Az ádáz csatában a zsűri asztalánál olyan komoly értékelési beszélgetés folyt, hogy késéssel kerültek kihirdetésre az eredmények. Ennek csupán egy velejárója  adódott, a hozott védőitalos palackok közül még több került vissza üresen a kosarakba.

Végül dicsérő oklevelet kapott csapatunk a versenymunkájáért.

Önkritika: De takaros e sok holmi, túl erős lett ez a kolbi.

Akarattya büszke lehet mindkét csapatára, szép helytállással a Nyugdíjas Klub Egyesületünk csapata II. helyezést ért el!

A következő, hasonló indíttatású rendezvényt a hagyományos május 1-i Főző-, sütemény- és pálinkaversenyt már igen sokan várjuk!

Pálinkás Ferenc

A Honvéd Üdülő cikke a versenyről

Reklámok

3 thoughts on “Betöltöttük és jól meg is ettük

Minden vélemény számít!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.